.:Ellenségem Ellensége a Barátom:.

I. rész - Ellenállók Balhéja       
                Az aszfalt fodrozódott a tekintetem előtt. Iszonyú meleg volt. Sőt, dög meleg. A hírekben bemondták, még januárban, hogy egész évben tombol a hőség. Igen, jól olvastad. Egész évben. Még télen is +26°C van ilyenkor. Persze azért valamennyire többet mutat a hőmérő a nyári hónapokban, de amikor közli az állam bácsi, hogy meleg évünk jön, akkor a napi hőmérséklet +30°C és +50°C között van. Persze a kiválasztott Pontokban normális a hőmérséklet. Ott egyfajta burok van, és azzal szabályozzák évszaknak megfelelően az időjárást.

  Tavaly a hideg évünket éltük, ami állítólag nem is volt annyira fagyos. A falu vénjei szerint volt, hogy egyszer olyan évük volt, amikor nyáron -45°C-ot mértek. Ilyenkor a bezárt Ládában összegyűltek az emberek –mesélték- és magukkal hozták az élelmüket és a fontosabb dolgaikat. A Láda igazából egy nagy épület, amit azért neveztek el így, mert amikor mindenki odamegy, és összetömörült emberek olyanok lesznek, mint a faládákban az apró csecsebecsék.

  Maga az épület egy hatalmas henger alakú faszerkezet.

De amikor szóba hoztam az öregeknél, hogy miért ilyen rendszerint leintettek és azt mondták, hogy nem a látvány fontos, hanem az érzés, amikor mindenki egy helyen van és megossza a másikkal a dolgait. Rendben, ez mind szép és jó, de hozzáteszem ÉN jó voltam térgeometriából, de mindegy…

  A Láda földszintjén, ha belépsz, akkor szembe találod magad egy kis étteremmel, ami az esti órákban kocsmára vált. A terem közepén el vannak helyezve asztalok és székek. Külön van részleg a húsoknak és a zöldség, gyümölcsöknek is.

  Jó kis társaság, ami itt van. A főszakács, akit Rufusnak hívnak, estig főz, majd beáll csaposnak a kocsmába. A segédje, Steven végzi a maradék munkát. Persze az is fontos! Ő takarít, nyitja-zárja az éttermet és mellesleg az egyik legjobb haverom. Ő javasolt be a főnöknek. Nelson, a góré elég kedves szokott lenni addig, amíg el nem rontasz valamit. Mert akkor kiborul nála a bili. Legjobb esetben kirúg. A többiben pedig, hát… Rátok hagyom, képzeljétek csak el. Rufus pedig olyan, mint a Télapó. Kövér, ősz szőrzettel és szemüveggel rendelkezik. Csak ő nem az a gyerek centrikus fajta. Inkább nevezném Tréapónak, mert mogorva, és ha kérdezel tőle, akkor oda motyog neked egy érthetetlen szót és találd ki, hogy mit akart ezzel tudatni. Bezzeg, amikor nem azt csinálom, amit mondott, akkor elkezd leszidni és takaríthatom hónapokig a budit. Amibe minden van, amit csak el lehet képzelni. Egyik nap találtam benne egy műfogsort. Ne! Ne kérdezd, hogy a fenébe került oda. Steven története az volt, hogy megijedt az a személy, lenyelte és… többire rá jöttök szerintem magatoktól is.

  Visszatérve Rufushoz. Ő dühös, amikor mi nem tudjuk megkülönböztetni, hogy a feltett kérdésre válaszolt vagy épp büfögött egyet. Igen, elég nehéz eset. De – hála az égnek – ott van nekem Steven, aki szinte az öcsém lehetne. Majdnem minden stimmel. Neki és nekem is sötét hajunk van. Igaz neki sötétbarna feketébe hajló a színe nekem meg inkább tiszta fekete. A szem színünk is hasonlít, de neki kék (égkék) nekem meg zöld. Viszont én magasabb vagyok nála. Ő van körülbelül 170 cm (alacsony csajok előnyben) míg én kb. 187 cm vagyok. Na, ja, lehet csak azért mondta a főnöknek, hogy dolgozzak itt, mert nem éri el a polcok tetejét. Ha-ha. Ezt, ha találkozzunk, megmondom neki.

   Eltértem a témától. Nos, ott tartottam, hogy az első emeleten vannak kis szobácskák (tényleg picik) és azokat ki lehet bérelni, ha látogatóba jönnek a Pontokból vagy máshonnan.

   De van egy jó része is annak, hogy itt szenvedek a Ládában. Nem, nem a klotyóban guberálás. A második emelet. Ami eredetileg a padlás, de mi, alkalmazottak átalakítottuk és ez lett a Bunker. Itt pihenünk, alszunk egy hosszabb nap után, ha fáradtak vagyunk haza menni. Ez az egyetlen egy hely ahol nyugodtan tudunk lenni és nem zavarnak minket a vendégek vagy Nelson és Rufus. Igaz ők tudnak a Bunkerről, de megbeszéltük, hogy ez legyen a mi törzshelyünk. Belementek, de azzal a feltétellel, hogy plusz három órát ráhúzunk a munkaidőnkre. Fogcsikorgatva de belementünk. Így itt vagyunk mi tízen.

    Van, ugye Steve a liliputi.

    Van még két lány. Jessica és Rebecca. Akár hiszed akár nem testvérek. Jess aki hosszú szőke göndör hajával, szép tündéri mosollyal az arcán és kék (nem égkék, mint tökmagé, hanem inkább tengerkék) szempárral a pasik álma. De ne tévesszen meg a bűbájos teremtés, mert maga a sorscsapás. Tesójával ellentétben ő bárkivel fogadni mer. Hidd el bárkivel. Egyszer egy vadidegen srác fogadott vele, hogy úgysem képes arra, hogy Rufus, hát… farpofáira suhintson egy ronggyal. A főszakács először lesápadt (mert a terem közepén hajtotta végre a lány a feladatot) utána pipacsvörös arccal trappolt be, mint egy őrült elefánt, a konyhába, és amikor beért, onnan bentről ordított Jessicáért, hogy azonnal menjen be. Az a sztori vége, hogy a srác vesztett, Jess pedig öt aranyérmével és öt hónap WC tisztítással gazdagodott.

Rebecca a fiatalabb sötétvörös hajkoronával és rikító zöld szemekkel van megáldva. Rá mondanák a középkorban, hogy boszorkány. Ámbár igaz, hogy néha ő is társul nővéréhez, de inkább ő a bölcsebb. Ő szokta vissza húzni Jesst ha már túl messzire ment.

     A mélynövésűnek ( jól van, jól van abba hagyom ) van egy bátyja és egy öccse. Bátyja, Carlos a központember a családjukban. Ugyan úgy néz ki, mint Steve, csak neki kékeszöld szeme van. Öccsének, Travisnek viszont szőkésbarna haja és csokoládé színű szeme van.

     Van még két csirkefogónk. Bruno és Ralf. Bruno (mint egy medve) a 195 centijével és barna hajjal és szemmel. Ralf viszont hajlékony, vézna, de izmos. Szőke, kék szemű és, amolyan elérthetetlen személy. Majd a történet során rájöttök, hogy miért.

      Naomi a húgom. Néha ki nem állhatom, de egyébként imádnivaló lélek. Hosszú, gyönyörű fekete haja és csillogó zöld szempárja van. De (igen, itt is van de) rettenetesen kalandvágyó. Próbálom megóvni mindentől, ami kárt okozhat neki, ám ilyenkor kezdünk el veszekedni. Szóval ő is nehéz eset.

      Két testvérem van. A hugicámon kívül egy öcsém is. Robin (nem, nem Hood) a kakukktojás. Anyánk hajszínét és szemszínét örökölte. Vörös hajszerkezete és kék színű szemet birtokol. Ő a nyugis a családban, inkább művészkedni szeret, mint például hegyet mászni, de ő is benne van minden hülyeségünkben.

      S nem utolsó sorban lennék én. Ismertető jelem az, hogy tele vagyok firkálva, ahogy Steve mondaná. A két karomat és a hátamat tetoválások díszítik. A nevem pedig Chris. 

                           Chris vagyok és én vezetem az Ellenállók Balhéját…  

.:A zene öl:.

         Alkonyodott. A Nap hamarosan nyugovóra tér, s átveszi helyét az éjszaka. A rózsaszín, narancssárga és vörös árnyalatai festi káprázatossá az égboltot. Hirtelen egy sikoly hasít bele a levegőbe. Majd még egy. S már több száz sikoly rontja el a csendes éjt. A sikítások pár másodpercig elhalnak, de amikor a reflektorok felvillannak, s elindul a gitárszóló akkor már több decibellel zúg az ember füle a tinik hangos üdvrivalgásától. A dob is ismerteti dübörgő hangját és társul a gitár ritmikus szólójához. S már az egész tér zúg a muzsika tökéletes hangjával. A zajos rajongók már tűkön ülve várják kedvenceiket a színpadon. Némely fan már annyira izgatott, hogy nagyban itatja az egereket.

            Ám az est fénypontjai csaknem akarnak mutatkozni.

            Több ezer négyzetméternyi ember várja a sztárokat.

            Viszont ami akkor következett arra senki számított. Mindenkit meglepett ez a lépés a sorstól.

            Újból felhangzottak a sikolyok. De társultak hozzájuk üvöltések, ordítások, s a kiáltásokból is bőven érkezett. Ámde a hatalmas tömegek nem izgatottságukból vagy örömükből hallatták hangjukat. Hanem, mert féltek.

            Riadtak és kétségbe esettek voltak az emberek, s ez azt jelentette, hogy olyan történt, ami nem lett volna szabad. Ez elindította a nagy embercsoportokat arra, hogy meneküljenek. Meneküljenek és vegyüljenek el abban az árban, ami megfélemlített személyekből állt. Akik olyat láttak, meg amit egyhamar nem feled az ember. A szekrény méretű biztonsági őrök próbálták megnyugtatni, s szép sorban kijuttatni őket, de ez – mint tudjuk – soha egy rendteremtő embernek sem sikerül mindig. A tömeg hangosan, csapzottan rohant a kijárat felé, hogy meneküljenek a látvány elől.

Vajon mi rémíthette meg őket?

Mit láthattak, ami elriasztotta őket?

Mi történhetett, ha még a szervezők is elborzadva nézték, azt a helyet ahol a zenekarnak kéne lennie?

S ha oda emeled a tekinteted, akkor te is megérted a katasztrófa kezdetét.

A fotósok percenként rengeteg fényképet kattintgatva a masinájuk mögött bújva azon járt az eszük mekkora sztori lesz ebből.

A riporterek leplezett örömmel tájékoztatják a nézőiket a tragikus hírről.

Már a rendőr, mentő, tűzoltó s a Szövetségi Nyomozóiroda terep emberei is kijöttek a helyszínre. Vagyis már a tetthelyre.

Az egyik újonc helyszínelő rákapta a pillantását a borzalom csomópontjára.

A kép lyukat égetett az agyában.
            A képen nem volt más, mint…